Pilinszky János: Halak a hálóban

Csillaghálóban hányódunk
partravont halak,
szánk a semmiségbe tátog,
száraz űrt harap.
Suttogón hiába hív az
elveszett elem,
szúró kövek, kavicsok közt
fuldokolva kell
egymás ellen élnünk-halnunk!
Szívünk megremeg.
Vergődésünk testvérünket
sebzi, fojtja meg.
Egymást túlkiáltó szónkra
visszhang sem felel;
öldökölnünk és csatáznunk
nincs miért, de kell.
Bűnhődünk, de bűnhődésünk
mégse büntetés,
nem válthat ki poklainkból
semmi szenvedés.
Roppant hálóban hányódunk
s éjfélkor talán
étek leszünk egy hatalmas
halász asztalán.

Toldalagi Pál: Ez volna hát a szerelem?

Ez volna hát a szerelem,
ez az emésztő nyugtalanság?
Lakmározik a szivemen,
ahogy a tetemen a hangyák
lakmároznak, s ordítanék,
de aki meghalt, szörnyü néma.
S meghaltam én is: bűneim
lerántottak a szakadékba.

Így törtem össze magamat
és így halt meg bennem a lélek.
A láthatatlan lobogás,
az ellenállás semmivé lett:
a nyüzsgő és mohó világ
kizsákmányolhat, szertehordhat.
Mért is kívántam, hogy veled,
akármi lesz is, összeforrjak?

Hisz minden bűn, mi megkisért,
hogy megnyugtasson és becsapjon,
álarcot hord és szörnyüszép
s mert gyönge vagy, azt látsz a maszkon,
amit szeretsz s bedőlsz neki,
mint ahogy én is csak bedőltem.
Ó, adj erőt hozzá Uram,
hogy kegyelmedet könyörögjem!

Te, aki mindent tudsz s tudod,
hogy a szívünk micsoda hitvány,
hogy áruló s annyit sem ér,
mint babonásnak a talizmán,
Uram, élet forrása, Te
irgalmazz és támassz fel engem!
Nem élek másban már, csupán
az érzékekben, zsigerekben…

Orbán Ottó: Erdő sűrűjében

Jó reggel kimentem,
az erdőbe mentem,
erdő sűrűjében
gallyat szedegettem,
virágom, virágom,
kertem ékessége,
szívem fényessége,
gyönyörűsége.

Az erdőbe mentem,
gallyat szedegettem,
erdő sűrűjében
gyöngyen lépegettem,
virágom, virágom,
kertem ékessége,
szívem fényessége,
gyönyörűsége.

Gallyat szedegettem,
gyöngyen lépegettem,
feneketlen kútba,
szerelembe estem,
virágom, virágom,
kertem ékessége,
szívem sötétsége,

keserűsége.

A szenvedélyes szerető dala (feketeláb)

Ne gyere álmaim közelébe,
te, ki szeretőm nem vagy!
Ne gyere álmaim közelébe,
mert szeretőm nem te vagy.

Izzanak álmaim,
mint égő bozót gallyai.
Szívem elrejtőzött,
elbújt dalaim között.

Ne gyere dalaim közelébe,
te, ki szeretőm nem vagy!
Ne gyere dalaim közelébe,
mert szeretőm nem te vagy.

Sajog a szívem,
hol szerettem megsebezte.
Sajog a szívem,
mást már nem szerethet.

Ne szídd be az illatom,
te, ki szeretőm nem vagy!
Ne szídd be az illatom,
mert szeretőm nem te vagy.

Ne hajolj szívem fölé,
te, ki szeretőm nem vagy!
Ne hajolj szívem fölé,
mert szeretőm nem te vagy.

Hagyd békén a szívem,
nem téged akarlak párul.
Hagyd, mert ha megvadul
elrabolja a szíved!

Senki nem ért semmit (Kispál)

Senki nem ért semmit
A nőm például engem
Az orvosok a halált
Minden milyen csendben
Veszi tudomásul
Hogy nincsen megértve
Vagy megvan, de mit is mondjon
Az értő a fénybe érve
Senki nem mond semmit
Júdás is csak csókol
Jézus visszanéz rá
Mindent mindent tud a csókról
Beszél aki keres
Hallgat aki talál
De senki nem ért semmit
Az orvosok a halált
Senki nem ért semmit

Manuel Altolaguirre: Eredj

Az álmaimban nincs hely ahhoz,

hogy élhess. Nincs bennük helyed.

Itt álom minden. Belevesznél.

Eredj, éld máshol életed,

hisz eleven vagy. Hogyha érc és

kő lenne minden gondolat

fejemben, mondanám: maradj.

De tűz és felleg valamennyi,

mint kezdetben valamikor

a lét-nélküli ősgomoly.

Eredj. Itt nincs számodra élet.

Az álmaim elégetnének.

József Attila: Nagyon fáj

Kivül-belől
leselkedő halál elől
(mint lukba megriadt egérke)

amíg hevülsz,
az asszonyhoz ugy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.

Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszit a muszáj is -

ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
mig el nem fehérül a száj is.

Kettős teher
s kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,

oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat.

Nincsen egyéb
menedékünk; a kés hegyét
bár anyádnak szegezd, te bátor!

És lásd, akadt
nő, ki érti e szavakat,
de mégis ellökött magától.

Nincsen helyem
így, élők közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;

mint a gyerek
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.

Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,

hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.

A kultura
ugy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben -

de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?

A csecsemő
is szenvedi, ha szül a nő.
Páros kínt enyhíthet alázat.

De énnekem
pénzt hoz fájdalmas énekem
s hozzám szegődik a gyalázat.

Segítsetek!
Ti kisfiuk, a szemetek
pattanjon meg ott, ő ahol jár.

Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.

Ti hű ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.

Nők, terhetek
viselők, elvetéljetek
és sirjátok neki: Nagyon fáj.

Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.

Ti férfiak,
egymást megtépve nő miatt,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj.

Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.

Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt
és tátogjatok rá: Nagyon fáj.

Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj -

s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.

Hallja, mig él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett

kivül-belől
menekülő élő elől
a legutolsó menedéket.

Nádasdy Ádám: Vacsora előtt

Uram, ha megfacsarsz, miként egy citromot,
ha néha bérbeadsz, mint régi birtokot,
ha álmokkal zavarsz és angyalodat küldöd,
hogy ágyam széléről fülembe súgja: “züllött!”,
Uram, ha megvonod kéken az ereket,
ha bambaságot adsz, munkát, vagy gyereket,
ha elrontod a nap értékesebb felét,
s én direkt nem teszek egy lépést sem feléd,
ha válasz nélkül küldöd rám az éjfelet,
mi más marad nekem, mint hogy szeresselek?

Herbszt Zoltán: Levél a szerelemről

Kedvesem, ha bennem
Fűrészporral töltött szerelem-madarat
Keresel, bizonnyal csalódni fogsz.
Én vijjogásáról ismerem a
Szerelmet, ragadozómadár,
Ölyvként szitál a tarlók
Nyári lobbanásai felett
S a gólyák csak állnak
Alatta mint fehér emlékoszlopok.
Vér és halál jelei vannak
Rajtad ha szeretsz, minden
Percben megölhetlek
Egy szóval, de bízol mégis,
Pedig kiszívom véredet,
Majd újra beléd eresztem,
Halj meg és újulj meg értem
Élj!-
Ahogy élni kellene, latolgatás
És pénzszámolás nélkül
Zuhanyozva szerelem forró
Fürdőjében, tisztúlva és
Megégve, mint a leforrázott
Malac, hisz így lesz jóízű
Falatunk, ínyenc ölelésünk.
Úgy akarlak szeretni,
Hogy az utolsó rongyot is
Letépem rólad,
Kivilágosodsz szavamtól
Mint felgyújtott határ
Mögött az ég
S kiégett kráter-szemekkel
Szenes csont-emlékműként
Is azt mondjad – megérte.
Persze, hogy megérte.

Weöres Sándor: Marasztalás

Ó ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!
Ne menj, várj még,
mert e tájék
sötétben marad!

Ág nem himbál,
fecske nem száll,
béres nem arat.
Ó, ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!

Herbszt Zoltán: Vágyakozás

Almaszagú estéken várlak
már két hete,
mindig befűtött szobában.

Utolsó csókodat melegítem
ajkamon,
megkopott már az íze.

Szeretnélek újra látni,
verset mondani arcod redőnye
mögött, neked

egy kicsit megölelni álmodat,
hallgatni pillád szárnyverését
mint orvos a csecsemőszívet

aztán nézni a becsukott ajtót
ahol elmentél
nem hagyva nekem mást,

csak ölelést,
arcodról egy verset
s a hallgatást.

Szabó Magda: Ketrec

Hiába dobálsz a rácsokon át
falatot: békítő szavakat,
nem gyúl ki az áram szemem fenekén,
fekszem, kedvetlen fenevad.

Már enni se húz, ha a hús bezuhan,
nem én vertem csapra a torkát,
futva a csorda után. S nem iszom,
mert tálba kínálod a forrást.

Fekszem, de agyam mezején szabadon
legelészik a kép: odabenn
látom, kitörök e nyársakon át,
amiken felakadt az egem,

és kergetem újra, ha száll a veszély,
csapok árnya után le a földre,
s viszem tűzön át kölyköm, a magányt,
fogaim között, menekülve.

Moccan a karmom tokjaiban,
s el is ernyed. Elfut a kép.
Ízekre elemzi csíkos koponyám,
és elveti lendületét.

Hiába ugornám. E szűk szerelem
rácsát el sose rontom.
Meg-megmutatom fogamat tefeléd,
ki elálltad tág horizontom.

Varró Dániel

De mit vesződöm én tevéled, édes, annyit?
A stressz, a félsz, a hiszti, a nyűgök, macerák...
Mind többször már a gond szívünkben ablakot nyit,
s a szó gégénkbe hátrál, akár egy pici rák.

Elég idült idill ez, még hogyha idill is.
A szíved az enyémmel nem kompatibilis.
Bőrünkből szikra pattan, ha megfogod kezem.
Nem illünk össze, drága, mit szépítsünk ezen.

De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.

Elhagylak, s lépteim megint mögéd szegődnek.
Mert nem szerettem én még senkit így előtted,
és nem tudok utánad szeretni senki mást.

Nemes Nagy Ágnes: Szomj

Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
– Ha húsevő növény lehetne testem,
belémszívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s mely minden omló végső pillanatban
elmondja: mégis, önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint a szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
Magamba innám olvadó husod,
mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg),
magamba mind, mohón, elégitetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
– De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.

József Attila: Kopogtatás nélkül

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul,
amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké
éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.