Hideg szél fúj, édesanyám, hozza ki a kendőm
Még az éjjel felkeresem a régi szeretőm
Kiállok a kapujába
Kibeszélgetem magamat véle utoljára.

Apró búzát, apró búzát adtam a madárnak
Nyugodalmas jó éjszakát mondtam a babámnak
Ő is köszönt jó éjszakát
Kisangyalom, régi babám, felejtsük el egymást.

Kezes

Mikor kicsi jányka voltam
Zab aratni járogattam
Mikor kicsi jányka voltam
Zab aratni járogattam
Mikor kicsi jányka voltam
Zab aratni járogattam fáj fáj fáj a szívem fáj
Mikor kicsi jányka voltam
Zab aratni járogattam fáj fáj fáj a szívem fáj

Markot hajtani nem tudtam
Szeretőt tartani tudtam
Markot hajtani nem tudtam
Szeretőt tartani tudtam
Markot hajtani nem tudtam
Szeretőt tartani tudtam fáj fáj fáj a szívem fáj
Markot hajtani nem tudtam
Szeretőt tartani tudtam fáj fáj fáj a szívem fáj

Fáj a szívem fetekére
Két feteke szép szeműre
Fáj a szívem fetekére
két feteke szép szeműre
Fáj a szívem fetekére
Két feteke szép szeműre fáj fáj a szívem fáj
Fáj a szívem fetekére
Két feteke szép szeműre fáj fáj a szívem fáj

gombosi népdal

nem akar az ökörcsorda legelni
nem akar a kisangyalom szeretni
szeretetét félbe akarja hagyni
meg kell az én bús szívemnek hasadni

jaj de nehéz az szerelmet titkolni
jaj de nehéz két szeretőt tartani
mind a kettőt egyformán kő szeretni
de sokat kő kisangyalom szenvedni

a hódvilág ha fölgyün is eltemül
az én rózsám ha meglát is elkerül
kerülj is el kisangyalom örökre
úgyis tudom más van a te szívedbe

Tűz lángja

Szeretőm vala, szép vala, neki foga s elhagya. :|
S a ki miánk elhagya, lepje meg a nagy hangya,
Lepje meg a nagy hangya, égje meg a tűz lángja.
Szeretsz engem szeretsz mást, vasárnapra keress mást. :|
Mást kerestél nem kaptál, mind csak hezzám fordultál,
Mind csak hezzám fordultál, majtig megbolondultál.
Siritem az orsóm egy kettő, harmadik a szeretőm :|
Negyediket nem várom, ajtó mellé bézárom,
Ajtó mellé bézárom, a seprűvel kihányom.

Tonu Onnepalu: Ja sa oled uni, oled uni

És te mégis álom vagy, álom,
szundikáló istenek álmodnak bennem.
Ennek az álomnak életem végéig rabja leszek,
mert képtelen vagyok felébredni belőle.

Nem tudok felébredni, szemhéjam csukva,
mint a tulipánok virágszirmai ma, ezen a hűvös és nedves
május végén, mely olyan, akár egy októberi nap.

Nem tudok felébredni belőled, hogy a valóságban is láthassalak,
nem tudok felébredni belőled, végtagjaim az álomtól elnehezültek,
mint a világoszöld fű, nyomasztóan borítja be a földeket,
mint a halott nélküli lepel, senki gyásza senkiért.

Nem tudok felébredni belőled, mert akkor eltűnnél.
Felébredek belőled egy új álomban, de ez az új álom is rólad szól.
Minden nehéz, nagyon nehéz, mint a tavasz,
nehéz, mint valami valószerűtlenség, ami lenyom,
nehéz, mint a kő, mely sötét kútba zuhan,
őszre ér az aljára, le a hideg csendbe.

De még nem jött el ez a pillanat, még nincs ősz,
nehéz az álmom, mint a vágy, a vágy utáni vágy,
újra és újra saját kiüresedését jelölve célként,
mindig börtönbe záródva saját üressége által.

Hogyan, hogyan is nyithatnám ki a szemem, láthatnálak téged,
nyújthatnám a kezem utánad s érinthetnélek meg, ne nem lehet,
ha a vágy körbezár, egy sötét márványszarkofág,
mely pontosan az én méreteimre készült?

Hogyan, ha a világ annyira összefonódott már önmagával,
saját gondjaitól olyannyira terhes,
hogy ébredés után, ha megmozdulok, akár álmomban is,
nyomban mozgásba lendül valami más, felszáll egy nagy madár,
sötét felhővé válik, átváltozik a táj,
nem vagy sehol, álmatlanul forgolódom,
csordultig telt üresség vágyakozik utánad, bennem.