Jaj, a szelek drótsövénye szét ne szedje már, földet érjen, megpihenjen ez a zöld madár. Előbb ágra száll, aztán gyöpre száll, zöld erdőben, zöld mezőben sétál a madár. Micsoda madár! micsoda madár! kék a lába, zöld a szárnya, fűhegyen megáll. Idegen a táj, Továbbmenne már, véres még a bóbitája, tolla csupa sár. Ne menj el, madár, kilobban a nyár, sárga pernye hull a fákról, füstöl a határ. Nem megy a madár, marad a madár, sűrű eső lesz a rácsa, ketrece a táj. Holnap őszre vál, aztán télre jár, fehér fák közt, hómezőben sétál a madár. Micsoda madár! micsoda madár! kék a lába, zöld a szárnya, dér gyöngyén megáll. |
||
"S mily remekmű az ember! Mily nemes az értelme! Mily határtalanok tehetségei!" (Shakespeare: Hamlet, II.f.) "Zöld, szeretlek. Zöld, imádlak. Zöld szél. Zöldbe borult ágak." (Lorca: Alvajáró románc)
2011. szeptember 26., hétfő
Zelk Zoltán: Micsoda madár
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése