Lassan kiszorulok a saját blogomból; pont, mert az én vagyok, legalábbis az énem egy része, egyre több ismerős és barát olvassa, ezáltal egyre kevesebbet lehet elmondani (ezek szerint egyre kevésbé én, de legalábbis egyre jobban szelektált). Talán majd ha végleg egyenes irányba fog haladni az életem. Bár a virágnyelv az interneten talán akkor is nélkülözhetetlen.
Hát íme, amit muszáj leírnom: a testem jelez. Ha görcsbe rándul a gyomrom és nem tudok enni, ha vele vagyok; ha el akarok ájulni csók után; ha nem kívánom, hogy hozzámérjen; ha nem tervezek vele, hiába szeretem - az jelent valamit. És ez nem ugyanaz az egy ember. Mindenki maga alakítja a saját életét.
"S mily remekmű az ember! Mily nemes az értelme! Mily határtalanok tehetségei!" (Shakespeare: Hamlet, II.f.) "Zöld, szeretlek. Zöld, imádlak. Zöld szél. Zöldbe borult ágak." (Lorca: Alvajáró románc)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: c. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: c. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. szeptember 15., szerda
2010. augusztus 7., szombat
Swinburne
Egy nap meg egy éj, mit a mámor adott, vele
játszani, a szerelem s a szeszély;
ajakunk s a szivünk zeneként dadogott bele,
ő muzsikált vele, röpte hozott ide,
mert meg akarta mutatni, mit ér
egy nap meg egy éj.
játszani, a szerelem s a szeszély;
ajakunk s a szivünk zeneként dadogott bele,
ő muzsikált vele, röpte hozott ide,
mert meg akarta mutatni, mit ér
egy nap meg egy éj.
Nagy szárnya kinyílt, betakart, megölelt vele;
semmi gonosz gyanu ide nem ér,
követne a lába, gyalázna a nyelve, de
lelket a testtel egy üdvbe zenél
egy nap meg egy éj.
semmi gonosz gyanu ide nem ér,
követne a lába, gyalázna a nyelve, de
lelket a testtel egy üdvbe zenél
egy nap meg egy éj.
De rebben a szárnya, mi nem mehetünk vele,
(hallod? a reggel örök dala kél!)
egy nap meg egy éj ragyogott gyönyörűn vele;
menjen! a mirtusz is ím tovatűn vele!
Ennyi a földön az isteni kéj:
egy nap meg egy éj.
(hallod? a reggel örök dala kél!)
egy nap meg egy éj ragyogott gyönyörűn vele;
menjen! a mirtusz is ím tovatűn vele!
Ennyi a földön az isteni kéj:
egy nap meg egy éj.
(Szabó Lőrinc ford.)
2010. július 31., szombat
2010. július 2., péntek
gombosi népdal
nem akar az ökörcsorda legelni nem akar a kisangyalom szeretni szeretetét félbe akarja hagyni meg kell az én bús szívemnek hasadni jaj de nehéz az szerelmet titkolni jaj de nehéz két szeretőt tartani mind a kettőt egyformán kő szeretni de sokat kő kisangyalom szenvedni a hódvilág ha fölgyün is eltemül az én rózsám ha meglát is elkerül kerülj is el kisangyalom örökre úgyis tudom más van a te szívedbe
2010. július 1., csütörtök
Tonu Onnepalu: Ja sa oled uni, oled uni
És te mégis álom vagy, álom,
szundikáló istenek álmodnak bennem.
Ennek az álomnak életem végéig rabja leszek,
mert képtelen vagyok felébredni belőle.
Nem tudok felébredni, szemhéjam csukva,
mint a tulipánok virágszirmai ma, ezen a hűvös és nedves
május végén, mely olyan, akár egy októberi nap.
Nem tudok felébredni belőled, hogy a valóságban is láthassalak,
nem tudok felébredni belőled, végtagjaim az álomtól elnehezültek,
mint a világoszöld fű, nyomasztóan borítja be a földeket,
mint a halott nélküli lepel, senki gyásza senkiért.
Nem tudok felébredni belőled, mert akkor eltűnnél.
Felébredek belőled egy új álomban, de ez az új álom is rólad szól.
Minden nehéz, nagyon nehéz, mint a tavasz,
nehéz, mint valami valószerűtlenség, ami lenyom,
nehéz, mint a kő, mely sötét kútba zuhan,
őszre ér az aljára, le a hideg csendbe.
De még nem jött el ez a pillanat, még nincs ősz,
nehéz az álmom, mint a vágy, a vágy utáni vágy,
újra és újra saját kiüresedését jelölve célként,
mindig börtönbe záródva saját üressége által.
Hogyan, hogyan is nyithatnám ki a szemem, láthatnálak téged,
nyújthatnám a kezem utánad s érinthetnélek meg, ne nem lehet,
ha a vágy körbezár, egy sötét márványszarkofág,
mely pontosan az én méreteimre készült?
Hogyan, ha a világ annyira összefonódott már önmagával,
saját gondjaitól olyannyira terhes,
hogy ébredés után, ha megmozdulok, akár álmomban is,
nyomban mozgásba lendül valami más, felszáll egy nagy madár,
sötét felhővé válik, átváltozik a táj,
nem vagy sehol, álmatlanul forgolódom,
csordultig telt üresség vágyakozik utánad, bennem.
szundikáló istenek álmodnak bennem.
Ennek az álomnak életem végéig rabja leszek,
mert képtelen vagyok felébredni belőle.
Nem tudok felébredni, szemhéjam csukva,
mint a tulipánok virágszirmai ma, ezen a hűvös és nedves
május végén, mely olyan, akár egy októberi nap.
Nem tudok felébredni belőled, hogy a valóságban is láthassalak,
nem tudok felébredni belőled, végtagjaim az álomtól elnehezültek,
mint a világoszöld fű, nyomasztóan borítja be a földeket,
mint a halott nélküli lepel, senki gyásza senkiért.
Nem tudok felébredni belőled, mert akkor eltűnnél.
Felébredek belőled egy új álomban, de ez az új álom is rólad szól.
Minden nehéz, nagyon nehéz, mint a tavasz,
nehéz, mint valami valószerűtlenség, ami lenyom,
nehéz, mint a kő, mely sötét kútba zuhan,
őszre ér az aljára, le a hideg csendbe.
De még nem jött el ez a pillanat, még nincs ősz,
nehéz az álmom, mint a vágy, a vágy utáni vágy,
újra és újra saját kiüresedését jelölve célként,
mindig börtönbe záródva saját üressége által.
Hogyan, hogyan is nyithatnám ki a szemem, láthatnálak téged,
nyújthatnám a kezem utánad s érinthetnélek meg, ne nem lehet,
ha a vágy körbezár, egy sötét márványszarkofág,
mely pontosan az én méreteimre készült?
Hogyan, ha a világ annyira összefonódott már önmagával,
saját gondjaitól olyannyira terhes,
hogy ébredés után, ha megmozdulok, akár álmomban is,
nyomban mozgásba lendül valami más, felszáll egy nagy madár,
sötét felhővé válik, átváltozik a táj,
nem vagy sehol, álmatlanul forgolódom,
csordultig telt üresség vágyakozik utánad, bennem.
2010. június 22., kedd
A szenvedélyes szerető dala (feketeláb)
Ne gyere álmaim közelébe,
te, ki szeretőm nem vagy!
Ne gyere álmaim közelébe,
mert szeretőm nem te vagy.
Izzanak álmaim,
mint égő bozót gallyai.
Szívem elrejtőzött,
elbújt dalaim között.
Ne gyere dalaim közelébe,
te, ki szeretőm nem vagy!
Ne gyere dalaim közelébe,
mert szeretőm nem te vagy.
Sajog a szívem,
hol szerettem megsebezte.
Sajog a szívem,
mást már nem szerethet.
Ne szídd be az illatom,
te, ki szeretőm nem vagy!
Ne szídd be az illatom,
mert szeretőm nem te vagy.
Ne hajolj szívem fölé,
te, ki szeretőm nem vagy!
Ne hajolj szívem fölé,
mert szeretőm nem te vagy.
Hagyd békén a szívem,
nem téged akarlak párul.
Hagyd, mert ha megvadul
elrabolja a szíved!
te, ki szeretőm nem vagy!
Ne gyere álmaim közelébe,
mert szeretőm nem te vagy.
Izzanak álmaim,
mint égő bozót gallyai.
Szívem elrejtőzött,
elbújt dalaim között.
Ne gyere dalaim közelébe,
te, ki szeretőm nem vagy!
Ne gyere dalaim közelébe,
mert szeretőm nem te vagy.
Sajog a szívem,
hol szerettem megsebezte.
Sajog a szívem,
mást már nem szerethet.
Ne szídd be az illatom,
te, ki szeretőm nem vagy!
Ne szídd be az illatom,
mert szeretőm nem te vagy.
Ne hajolj szívem fölé,
te, ki szeretőm nem vagy!
Ne hajolj szívem fölé,
mert szeretőm nem te vagy.
Hagyd békén a szívem,
nem téged akarlak párul.
Hagyd, mert ha megvadul
elrabolja a szíved!
2010. június 20., vasárnap
Senki nem ért semmit (Kispál)
Senki nem ért semmit
A nőm például engem
Az orvosok a halált
Minden milyen csendben
Veszi tudomásul
Hogy nincsen megértve
Vagy megvan, de mit is mondjon
Az értő a fénybe érve
Senki nem mond semmit
Júdás is csak csókol
Jézus visszanéz rá
Mindent mindent tud a csókról
Beszél aki keres
Hallgat aki talál
De senki nem ért semmit
Az orvosok a halált
Senki nem ért semmit
A nőm például engem
Az orvosok a halált
Minden milyen csendben
Veszi tudomásul
Hogy nincsen megértve
Vagy megvan, de mit is mondjon
Az értő a fénybe érve
Senki nem mond semmit
Júdás is csak csókol
Jézus visszanéz rá
Mindent mindent tud a csókról
Beszél aki keres
Hallgat aki talál
De senki nem ért semmit
Az orvosok a halált
Senki nem ért semmit
2010. június 19., szombat
Manuel Altolaguirre: Eredj
Az álmaimban nincs hely ahhoz,
hogy élhess. Nincs bennük helyed.
Itt álom minden. Belevesznél.
Eredj, éld máshol életed,
hisz eleven vagy. Hogyha érc és
kő lenne minden gondolat
fejemben, mondanám: maradj.
De tűz és felleg valamennyi,
mint kezdetben valamikor
a lét-nélküli ősgomoly.
Eredj. Itt nincs számodra élet.
Az álmaim elégetnének.
hogy élhess. Nincs bennük helyed.
Itt álom minden. Belevesznél.
Eredj, éld máshol életed,
hisz eleven vagy. Hogyha érc és
kő lenne minden gondolat
fejemben, mondanám: maradj.
De tűz és felleg valamennyi,
mint kezdetben valamikor
a lét-nélküli ősgomoly.
Eredj. Itt nincs számodra élet.
Az álmaim elégetnének.
2010. június 18., péntek
Herbszt Zoltán: Levél a szerelemről
Kedvesem, ha bennem
Fűrészporral töltött szerelem-madarat
Keresel, bizonnyal csalódni fogsz.
Én vijjogásáról ismerem a
Szerelmet, ragadozómadár,
Ölyvként szitál a tarlók
Nyári lobbanásai felett
S a gólyák csak állnak
Alatta mint fehér emlékoszlopok.
Vér és halál jelei vannak
Rajtad ha szeretsz, minden
Percben megölhetlek
Egy szóval, de bízol mégis,
Pedig kiszívom véredet,
Majd újra beléd eresztem,
Halj meg és újulj meg értem
Élj!-
Ahogy élni kellene, latolgatás
És pénzszámolás nélkül
Zuhanyozva szerelem forró
Fürdőjében, tisztúlva és
Megégve, mint a leforrázott
Malac, hisz így lesz jóízű
Falatunk, ínyenc ölelésünk.
Úgy akarlak szeretni,
Hogy az utolsó rongyot is
Letépem rólad,
Kivilágosodsz szavamtól
Mint felgyújtott határ
Mögött az ég
S kiégett kráter-szemekkel
Szenes csont-emlékműként
Is azt mondjad – megérte.
Persze, hogy megérte.
Fűrészporral töltött szerelem-madarat
Keresel, bizonnyal csalódni fogsz.
Én vijjogásáról ismerem a
Szerelmet, ragadozómadár,
Ölyvként szitál a tarlók
Nyári lobbanásai felett
S a gólyák csak állnak
Alatta mint fehér emlékoszlopok.
Vér és halál jelei vannak
Rajtad ha szeretsz, minden
Percben megölhetlek
Egy szóval, de bízol mégis,
Pedig kiszívom véredet,
Majd újra beléd eresztem,
Halj meg és újulj meg értem
Élj!-
Ahogy élni kellene, latolgatás
És pénzszámolás nélkül
Zuhanyozva szerelem forró
Fürdőjében, tisztúlva és
Megégve, mint a leforrázott
Malac, hisz így lesz jóízű
Falatunk, ínyenc ölelésünk.
Úgy akarlak szeretni,
Hogy az utolsó rongyot is
Letépem rólad,
Kivilágosodsz szavamtól
Mint felgyújtott határ
Mögött az ég
S kiégett kráter-szemekkel
Szenes csont-emlékműként
Is azt mondjad – megérte.
Persze, hogy megérte.
Herbszt Zoltán: Vágyakozás
Almaszagú estéken várlak
már két hete,
mindig befűtött szobában.
Utolsó csókodat melegítem
ajkamon,
megkopott már az íze.
Szeretnélek újra látni,
verset mondani arcod redőnye
mögött, neked
egy kicsit megölelni álmodat,
hallgatni pillád szárnyverését
mint orvos a csecsemőszívet
aztán nézni a becsukott ajtót
ahol elmentél
nem hagyva nekem mást,
csak ölelést,
arcodról egy verset
s a hallgatást.
már két hete,
mindig befűtött szobában.
Utolsó csókodat melegítem
ajkamon,
megkopott már az íze.
Szeretnélek újra látni,
verset mondani arcod redőnye
mögött, neked
egy kicsit megölelni álmodat,
hallgatni pillád szárnyverését
mint orvos a csecsemőszívet
aztán nézni a becsukott ajtót
ahol elmentél
nem hagyva nekem mást,
csak ölelést,
arcodról egy verset
s a hallgatást.
2010. június 7., hétfő
Nemes Nagy Ágnes: Szomj
Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
– Ha húsevő növény lehetne testem,
belémszívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s mely minden omló végső pillanatban
elmondja: mégis, önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint a szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
Magamba innám olvadó husod,
mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg),
magamba mind, mohón, elégitetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
– De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
– Ha húsevő növény lehetne testem,
belémszívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s mely minden omló végső pillanatban
elmondja: mégis, önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint a szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
Magamba innám olvadó husod,
mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg),
magamba mind, mohón, elégitetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
– De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.
2010. június 1., kedd
József Attila: Kopogtatás nélkül
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul,
amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké
éhes vagyok.
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul,
amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké
éhes vagyok.
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)