2010. október 12., kedd

Villon és Faludy

Ballada a senki fiáról
 

Mint nagy kalap borult reám a kék ég,
és hű barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség
s halálra fáztam rőt kályhák előtt.
Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,
s szájam széléig áradt már a sár,
utam mellett a rózsák elpusztultak
s leheletemtől megfakult a nyár,
csodálom szinte már a napvilágot,
hogy néha még rongyos vállamra süt,
én, ki megjártam mind a hat világot,
megáldva és leköpve mindenütt.

Fagyott mezőkön birkóztam a széllel,
ruhám csupán egy fügefalevél,
mi sem tisztább számomra, mint az éjjel,
mi sem sötétebb nékem, mint a dél.
A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,
ahogy a temetőkben nevetek,
enyém csak az, amit a sárba dobtam,
s mindent megöltem, amit szeretek.
Fehér derével lángveres hajamra
s halántékomra már az ősz feküdt,
és így megyek, fütyülve egymagamban,
megáldva és leköpve mindenütt.

A győztes ég fektette rám a sátrát,
a harmattól kék lett a homlokom,
s így kergettem az Istent, aki hátrált,
s a jövendőt, amely az otthonom.
A hegytetőkön órákig pihentem
s megbámultam az izzadt kőtörőt,
de a dómok mellett fütyülve mentem
s kinevettem a cifra püspököt:
s ezért csak csók és korbács hullott árva
testemre, mely oly egyformán feküdt
csipkés párnák között és utcasárban,
megáldva és leköpve mindenütt.

S bár nincs borom, hazám, se feleségem
és lábaim között a szél fütyül:
lesz még pénzem és biztosan remélem,
hogy egy nap nékem minden sikerül.
S ha megúntam, hogy aranytálból éljek,
a palotákat megint otthagyom,
hasamért kánkánt járnak már a férgek,
és valahol az őszi avaron,
egy vén tövisbokor aljában, melyre
csak egy rossz csillag sanda fénye süt:
maradok egyszer, Francois Villon, fekve -
megáldva és leköpve mindenütt.

2010. szeptember 21., kedd

2010. szeptember 15., szerda

Megszólal

Lassan kiszorulok a saját blogomból; pont, mert az én vagyok, legalábbis az énem egy része, egyre több ismerős és barát olvassa, ezáltal egyre kevesebbet lehet elmondani (ezek szerint egyre kevésbé én, de legalábbis egyre jobban szelektált). Talán majd ha végleg egyenes irányba fog haladni az életem. Bár a virágnyelv az interneten talán akkor is nélkülözhetetlen.

Hát íme, amit muszáj leírnom: a testem jelez. Ha görcsbe rándul a gyomrom és nem tudok enni, ha vele vagyok; ha el akarok ájulni csók után; ha nem kívánom, hogy hozzámérjen; ha nem tervezek vele, hiába szeretem - az jelent valamit. És ez nem ugyanaz az egy ember. Mindenki maga alakítja a saját életét.

2010. szeptember 9., csütörtök

KAF

És Christophorus énekelt

vinnélek át a mély vizen
nyakamban ülnél vállamon
segíts vad árba szállanom
vinnélek át a mély vizen
mint csillagot nagy éj viszen
mint szél nyaraknak illatát
miként rügyecskét ringat ág
hordozlak mint fájdalom
vinnélek át a gyors vizen
nyakamban ülnél vállamon
segíts sodrásban állanom
vinnélek át a gyors vizen
mint mindenséget sors viszen
miként rügyecskét ringat ág
halálom rajtad villan át
ha gyermek még a fájdalom
vinnélek át a gyors vizen
nyakamban ülnél vállamon
segíts sodrásban állanom
vinnélek át a mély vizen
mint szívverést ha vér viszen
miként rügyecskét ringat ág
ha semmiségbe illan át
a súly a sodró fájdalom
vinnélek át a gyors vizen
nyakamban ülnél vállamon
segíts vétkemtől vállanom
vinnélek át a gyors vizen
mint teljességet torz viszen
úgy hordanálak vállamon
ringatva mint a fájdalom
mikként rügyecskét ringat ág
mint szél a széna illatát
vak űr szülötte csillagát

2010. szeptember 6., hétfő

Még

Shakespeare LXXV. szonett

Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg;
Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet;
Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom.

2010. augusztus 24., kedd

Radnóti Miklós : Kis nyelvtan

Én én vagyok magamnak,
s néked én te vagyok,
s te én vagy magadnak,
két külön hatalom.
S ketten mi vagyunk.
De csak ha vállalom.

2010. augusztus 7., szombat

Swinburne

Egy nap meg egy éj, mit a mámor adott, vele
játszani, a szerelem s a szeszély;
ajakunk s a szivünk zeneként dadogott bele,
ő muzsikált vele, röpte hozott ide,
mert meg akarta mutatni, mit ér
egy nap meg egy éj.

Nagy szárnya kinyílt, betakart, megölelt vele;
semmi gonosz gyanu ide nem ér,
követne a lába, gyalázna a nyelve, de
lelket a testtel egy üdvbe zenél
egy nap meg egy éj.

De rebben a szárnya, mi nem mehetünk vele,
(hallod? a reggel örök dala kél!)
egy nap meg egy éj ragyogott gyönyörűn vele;
menjen! a mirtusz is ím tovatűn vele!
Ennyi a földön az isteni kéj:
egy nap meg egy éj.

(Szabó Lőrinc ford.)

2010. augusztus 1., vasárnap

Hervay Gizella: Levél helyett

Milyen gyönyörű: szólni lehet, és kiszámíthatatlan, hogy mit válaszolnak. És megtörténhetik: társra is találhatunk, csak meg kell tanulnunk az ő egyetlen, soha meg nem ismételhető nyelvét. Csak meg kell ismernünk, a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljutva oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem, és megszólítani.

Megtalálni azt a szót, amit ő keresett, de nem talált, amire szüksége van, hogy a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljusson végre oda, ahol ő, csak ő, ahol ő a teljes világegyetem. Felesleges és nevetséges olyan szavakat dobálni felé, amelyeket mi szeretünk, ezzel csak megütjük, hiszen én, ha azt mondom: tej, nagy diófát látok, a lomb közt kis égdarabok, a fa alatt kerti asztal, pohárban tej, tündöklik a tej, a táj. De lehet, hogy ő arra emlékezik, hogy nem kapott tejet, nem volt, és az anyja messze volt, és megütöd a szóval. De ha megtalálod neki azt a szót, amit keres! Társad lesz és válaszol, és válaszában felfénylik az elveszett szó, ami gyermekkorod zsebéből valamikor nyomtalanul kigurult.

Ha megtalálnám! Sose merném többet kimondani a szót: szeretlek! Csak azt mondanám: vonat, mert talán állomás mellett lakott, és évein át-átzakatolt a vonat, félelmet hozott és sóvárgást távoli tájak felé. Vagy azt mondanám: cigaretta, mert kidobta a vonatablakon át a csomag cigarettát, mikor tisztuló tüdővel robogott a szerelem felé.

Csak rá kell figyelni, a mozdulataira: karjával most olyan ívet ír le, amilyet csak az tud, aki egész lényével mozdul vagy szól, semmi más nem válasz neki, csak az, ha te is egész valóddal felé fordulsz.

A szájad mellett egy ránc emlékezik, és a szemedben olyan látható a szégyen, hogy elfordul és cigarettára gyújt. Fájdalmaiddal soha el nem érheted, arcodon a fájdalom nyomai, és hangodat érdessé teszi a visszafojtott sírás. El kell hagynod emlékeidet is, mert történelem előtti korból valók, mikor még nem tudott emberhez szólni az ember, csak ütött. Csupa kék-zöld folt az arcom, nem szóltak hozzám, csak ütöttek, s nekem most szólnom kell, meg kell találnom azokat a szavakat, amelyekre neki van szüksége. Hiába mondom a magam szavait, nem figyel oda. Kikapcsolja a telefont.

De hiszen volt egy mozdulata, feléd fordult, mint aki egész lényével mozdul, felé fordultál, mint aki egész lényével válaszol, megölelt, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel, megölelted, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel. Mégis csak ennyit mondtam: szeretlek.

2010. július 31., szombat

Hideg szél fúj, édesanyám, hozza ki a kendőm
Még az éjjel felkeresem a régi szeretőm
Kiállok a kapujába
Kibeszélgetem magamat véle utoljára.

Apró búzát, apró búzát adtam a madárnak
Nyugodalmas jó éjszakát mondtam a babámnak
Ő is köszönt jó éjszakát
Kisangyalom, régi babám, felejtsük el egymást.

2010. július 26., hétfő

Kezes

Mikor kicsi jányka voltam
Zab aratni járogattam
Mikor kicsi jányka voltam
Zab aratni járogattam
Mikor kicsi jányka voltam
Zab aratni járogattam fáj fáj fáj a szívem fáj
Mikor kicsi jányka voltam
Zab aratni járogattam fáj fáj fáj a szívem fáj

Markot hajtani nem tudtam
Szeretőt tartani tudtam
Markot hajtani nem tudtam
Szeretőt tartani tudtam
Markot hajtani nem tudtam
Szeretőt tartani tudtam fáj fáj fáj a szívem fáj
Markot hajtani nem tudtam
Szeretőt tartani tudtam fáj fáj fáj a szívem fáj

Fáj a szívem fetekére
Két feteke szép szeműre
Fáj a szívem fetekére
két feteke szép szeműre
Fáj a szívem fetekére
Két feteke szép szeműre fáj fáj a szívem fáj
Fáj a szívem fetekére
Két feteke szép szeműre fáj fáj a szívem fáj

2010. július 2., péntek

gombosi népdal

nem akar az ökörcsorda legelni
nem akar a kisangyalom szeretni
szeretetét félbe akarja hagyni
meg kell az én bús szívemnek hasadni

jaj de nehéz az szerelmet titkolni
jaj de nehéz két szeretőt tartani
mind a kettőt egyformán kő szeretni
de sokat kő kisangyalom szenvedni

a hódvilág ha fölgyün is eltemül
az én rózsám ha meglát is elkerül
kerülj is el kisangyalom örökre
úgyis tudom más van a te szívedbe

2010. július 1., csütörtök

Tűz lángja

Szeretőm vala, szép vala, neki foga s elhagya. :|
S a ki miánk elhagya, lepje meg a nagy hangya,
Lepje meg a nagy hangya, égje meg a tűz lángja.
Szeretsz engem szeretsz mást, vasárnapra keress mást. :|
Mást kerestél nem kaptál, mind csak hezzám fordultál,
Mind csak hezzám fordultál, majtig megbolondultál.
Siritem az orsóm egy kettő, harmadik a szeretőm :|
Negyediket nem várom, ajtó mellé bézárom,
Ajtó mellé bézárom, a seprűvel kihányom.

Tonu Onnepalu: Ja sa oled uni, oled uni

És te mégis álom vagy, álom,
szundikáló istenek álmodnak bennem.
Ennek az álomnak életem végéig rabja leszek,
mert képtelen vagyok felébredni belőle.

Nem tudok felébredni, szemhéjam csukva,
mint a tulipánok virágszirmai ma, ezen a hűvös és nedves
május végén, mely olyan, akár egy októberi nap.

Nem tudok felébredni belőled, hogy a valóságban is láthassalak,
nem tudok felébredni belőled, végtagjaim az álomtól elnehezültek,
mint a világoszöld fű, nyomasztóan borítja be a földeket,
mint a halott nélküli lepel, senki gyásza senkiért.

Nem tudok felébredni belőled, mert akkor eltűnnél.
Felébredek belőled egy új álomban, de ez az új álom is rólad szól.
Minden nehéz, nagyon nehéz, mint a tavasz,
nehéz, mint valami valószerűtlenség, ami lenyom,
nehéz, mint a kő, mely sötét kútba zuhan,
őszre ér az aljára, le a hideg csendbe.

De még nem jött el ez a pillanat, még nincs ősz,
nehéz az álmom, mint a vágy, a vágy utáni vágy,
újra és újra saját kiüresedését jelölve célként,
mindig börtönbe záródva saját üressége által.

Hogyan, hogyan is nyithatnám ki a szemem, láthatnálak téged,
nyújthatnám a kezem utánad s érinthetnélek meg, ne nem lehet,
ha a vágy körbezár, egy sötét márványszarkofág,
mely pontosan az én méreteimre készült?

Hogyan, ha a világ annyira összefonódott már önmagával,
saját gondjaitól olyannyira terhes,
hogy ébredés után, ha megmozdulok, akár álmomban is,
nyomban mozgásba lendül valami más, felszáll egy nagy madár,
sötét felhővé válik, átváltozik a táj,
nem vagy sehol, álmatlanul forgolódom,
csordultig telt üresség vágyakozik utánad, bennem.

2010. június 29., kedd

Pilinszky János: Halak a hálóban

Csillaghálóban hányódunk
partravont halak,
szánk a semmiségbe tátog,
száraz űrt harap.
Suttogón hiába hív az
elveszett elem,
szúró kövek, kavicsok közt
fuldokolva kell
egymás ellen élnünk-halnunk!
Szívünk megremeg.
Vergődésünk testvérünket
sebzi, fojtja meg.
Egymást túlkiáltó szónkra
visszhang sem felel;
öldökölnünk és csatáznunk
nincs miért, de kell.
Bűnhődünk, de bűnhődésünk
mégse büntetés,
nem válthat ki poklainkból
semmi szenvedés.
Roppant hálóban hányódunk
s éjfélkor talán
étek leszünk egy hatalmas
halász asztalán.

2010. június 23., szerda

Toldalagi Pál: Ez volna hát a szerelem?

Ez volna hát a szerelem,
ez az emésztő nyugtalanság?
Lakmározik a szivemen,
ahogy a tetemen a hangyák
lakmároznak, s ordítanék,
de aki meghalt, szörnyü néma.
S meghaltam én is: bűneim
lerántottak a szakadékba.

Így törtem össze magamat
és így halt meg bennem a lélek.
A láthatatlan lobogás,
az ellenállás semmivé lett:
a nyüzsgő és mohó világ
kizsákmányolhat, szertehordhat.
Mért is kívántam, hogy veled,
akármi lesz is, összeforrjak?

Hisz minden bűn, mi megkisért,
hogy megnyugtasson és becsapjon,
álarcot hord és szörnyüszép
s mert gyönge vagy, azt látsz a maszkon,
amit szeretsz s bedőlsz neki,
mint ahogy én is csak bedőltem.
Ó, adj erőt hozzá Uram,
hogy kegyelmedet könyörögjem!

Te, aki mindent tudsz s tudod,
hogy a szívünk micsoda hitvány,
hogy áruló s annyit sem ér,
mint babonásnak a talizmán,
Uram, élet forrása, Te
irgalmazz és támassz fel engem!
Nem élek másban már, csupán
az érzékekben, zsigerekben…